Sub rosa - Egy tudósító levelesládája

Kocsis Tamás: Sub rosa

Kocsis Tamás: Sub rosa


Kormányfők - rendszerváltáson innen

Antall és Medgyessy

2018. június 09. - emlékek Kocsis T

 

Antall Józsefnek (1932-1993), a rendszerváltás érkezési oldala első miniszterelnökének antal1.png- 1990-től haláláig töltötte be karizmatikus céltudatossággal e posztot - méltán gazdag portréirodalmához mindössze egyetlen ceruzavonással tudok hozzájárulni: az is kettőnk közös gyermekkorából való. De úgy érzem jellegzetes pillanatkép ez arról az emberről, aki már gondolkodásra kész legifjabb korától tudatosan gyűjtött magába minden lehetséges ismeretet a társadalomról. Akkor persze még aligha azért, hogy egyszer majd Magyarország kormányfője legyen, de azért biztosan, mert úgy érezte, hogy a lehető legtöbbet meg akar tudni a világról. Ma ehhez hozzá merem tenni: a múlt azért foglalkoztatta igazán, mert a jövő érdekelte. S ezért lett belőle nemcsak politikus, hanem államférfi, a szó legigazibb értelmében, amikor felkínálta ezt neki a történelem, s ő a lehető legfelkészültebben kínálta fel magát a várt, sőt elvárt alkalomnak. S ezen az sem változtat, hogy a sors halálos ítélete következtében csak rövid idő alatt nyújtott teljesítményét nagyon sokáig fogja vitatni az utókor. De hát ma is vitatják Kossuth Lajost, nemcsak Kádár Jánost...                                    

            1946-48-ban apja, id. Antall József már legendás múlttal töltötte be a Független Kisgazdapárt pártigazgatói tisztét, ahol újságíró apám, Dernői Kocsis László a sajtófőnök hivatalos és a „szürke eminenciás” íratlan posztját bírta ugyanakkor. Mindketten a párt „őskövületei” közé számítottak, a 30-as évek elejéről. Öregebb Antall igazi rangját a második világháborús derekas szereplése adta haláláig. Az új évezred második évtizedében bekövetkezett haláláig ismertem a közvetlen szomszédságomból  egy olyan lengyel asszonyt, aki 1939-ben, a Lengyelország elleni náci támadást követően talált otthonra Magyarországon, nem utolsó sorban Antall József akkori menekültügyi kormánybiztos bátor és hatékony cselekedeteinek köszönhetően.

            Joggal emlegeti tehát minden szerző, hogy a miniszterelnök Antall az ősök génjeiből is szerezte a politika iránti olthatatlan érdeklődését. 15-16 éves lehetett, amikor apjával megjelent nálunk, Zuglóban egy délután. Édesapja mentegetődzött a kártyapartinak nevezett rendszeres politikai beszélgetéspartira összegyűlt baráti társaságnak.

            - Jóskát nem tudtam kire és főként hol hagyni, mert otthon teljes a felfordulás. Majd elszórakoznak Tamással - magyarázkodott.

            Tamás én voltam, de három évvel fiatalabb, mint ő: 12 éves kissrác. Pillanatok alatt kiderült, hogy túl sok közös játszani valónk nem akadt, az ifjú Antall viszont felfedezte apám jó hétezer kötetes könyvtárát, s annak is a legizgalmasabb részét: az üveges szekrénybe bújtatott kincseket. Egyetlen perc kellett számára, hogy rábukkanjon valami számára különösen csábítóra. Az 1920-ból származó, két kötetes angol nyelvű könyv címe ez volt: „The Outline of History by H. G. Wells.”wells.jpg Némileg szabad magyar fordításban: a történelem fővonalakban, vagy egy kicsit még szabadabban, történelmi vázlatok. Ma is megvan ugyanez a példánypár a saját gyűjteményemben. Antall Jóska azonnal a második kötetet emelte ki, és a legutolsó fejezetet kereste, amely azzal foglalkozott: mit hoz a jövő? Mentegetődzött, hogy nem igazán tud angolul, de lefordította nekem ennek az első mondatát: „A történelem nem több, és nem kell soha többnek lennie, mint a jövőt szolgáló számvetés”.

            Aztán kezében a kötettel édesapjához rohant:

            - Ezt a könyvet keressük meg, biztosan kell lenni legalább még egy példánynak valahol Budapesten.

            Volt, megtalálták, az idősebb Antall közölte apámmal a sikert. Érdemes utánanézni: szerintem ma is megtalálható valahol ifjabb Antall József hagyatékában, az egykori miniszterelnök hajdanvolt otthonában.

* * *

Medgyessy Péter (1942- ) úgy lett miniszterelnök 2002-ben - Orbán Viktort váltva -, hogy ő számított rá a legkevésbé.medgy1.jpg Talán ezért is vállalta a jelölést, miután Németh Miklósnak végül akkor sem akaródzott, hogy az MSZP jelöltjeként visszakapaszkodjék a politikába. Ki így, ki úgy értékelte, értékeli ma is rendszerváltozás előtti múltját, kormányfői teljesítményét annak az embernek, akinek Medgyessy Miklós nevű őse (mellékesen vagy nem mellékesen) Erdélyben a fejedelmi Bethlen család íródeákja volt. De az vitathatatlanul a személyéhez köthető megkérdőjelezhetetlen történelem, hogy az ő miniszterelnöksége alatt tartották meg a népszavazást Magyarország EU-tagságáról; az ő és Kovács László akkori külügyminiszter aláírása szerepel a 2003 április 16.-i athéni EU belépési okmányokon; és a hivatalos EU-hoz csatlakozás, 2004. május 1. is az ő regnálásának időszakra esett.eu-aliras.jpg

Vele személyes kapcsolatom kimerült a hol „jó napot“, hol „szervusz”, egyszer „hogy van” másszor „hogy vagy” semmit mondásaiban. És abban, hogy - nem miniszterelnökként, hanem Németh Miklós miniszterelnök-helyetteseként - néhány alkalommal élt nálam az akkor igencsak szokásos „jus murmurandi” gyakorlatával, ha nem tetszett, amit írtunk.   1990. április 11-én, a parlamenti választásokat követően, a kormány távozásakor a Képes 7 szerkesztőségében kézhez kapott levelének egy bekezdését - a tanulság kedvéért azonban ideírom.

            „A választások lezajlottak. Amint azt több alkalommal elmondtam, nem kívánok a politikai életben szerepet vállalni, pénzügyi szakmai területen kívánok a jövőben dolgozni. Megköszönöm eddigi együttműködésüket, azt, hogy tisztességes, korrekt információkat adtak azokról a munkákról, amelyeket én gondoztam. Az esetleges kisebb konfliktusok, úgy érzem, természetesek voltak...”

            A mondandóm csak annyi: Medgyessy Péter életútja példásan igazolja, hogy ha valakit megcsap a politika szele, nehezen gyógyul ki belőle. Bár - néhány sorral feljebb kiderült -  azt ígérte, visszavonhatatlanul „jó útra” tér, nemcsak 1990, de még későbbi, kétéves miniszterelnöksége, s a   távozását 2004 őszén kikényszerítő utolsó csatában szerzett sebei dacára sem tudott igazán szakítani a politikával.
Egy ideig annak a kormánynak a különleges nagyköveteként folytatta - egyébként még szelídebb hangú ellenfelei szerint is hasznosan - a „nagypolitizálást” amelynek éppen a feje ült a helyére, a miniszterelnöki bársonyszékbe: Gyurcsány Ferenc, akit barátai közé számított és kormányfői tanácsadójaként alkalmazott.

Utóda aztán elég gyorsan, 2008. május 31-ei hatállyal felmentette nagyköveti tisztségéből: a döntést a kormányfő nyilvánosan nem indokolta, a „pesti utca” azonban tényként kezelte, hogy Medgyessy több aktuálpolitikai kérdésben bírálta az elődjét. Ezt pedig – mint tudjuk – az utódok azóta is nehezen viselik.gyurcs-medgy.jpg

Medgyessy Péter ma hivatásos nyugdíjas. Gyanakszom, úgy fog élni mindig, ahogyan azt politikusként is tette és 2006-ban megjelent könyvében megírta: mint „Polgár a pályán”. Pontosabban -, naiv polgár...

Előre kell dolgozni a jövőnek - Jászi Oszkárról

jaszi-oszkar.jpg
Jászi Oszkár e fontos mondatát akkor fogalmazta meg, amikor 1918-ban világossá vált: elkerülhetetlen Magyarország új Mohácsa, Világosa – ami végül a magyarságot máig égető Trianonba torkollt. Amikor Clemanceu és George Lloyd nyomán és nyomására az Atlanti-óceán túlsó partján Thomas Wilson is visszavonhatatlanul azok mellé állt, akik nemzetállamokban látták a 20. század folytatását Közép-Európában. Így az, ami még 1848-49-ben, sőt 1867-ben is lehetőség volt, hogy a történelmi Magyarország „keleti Svájcként” a progresszió előharcosa legyen Európában, reménytelen próbálkozássá törpült az első világháborús vereség, a nagyromán, a cseh-szlovák és délszláv ambíciók árnyékában.
A történelem kemény tényei mondatják a reálisan gondolkozó kritikus utókorral: Jászi az „őszirózsás” Károlyi Mihály minisztereként és annak legfőbb külpolitikai tanácsadójaként kilátástalan helyzetben azt csinálta, amit tenni lehetett, és amit tenni tudott. Mindent lehetségest megtett a magyarságért, hogy megmentsen annyit, amennyi megőrzésében a realitások által gúzsba kötve akkor egyáltalán reménykedhetett. S tette ezt meggyőződéses európaiként, aki még a véres „nagy háború” után is bizakodott abban, lehet közösen Közép-Európát, sőt Európát építeni, s benne magyarnak lenni. Hibásan látta? Nem rajta múlott! Ezért jelképes is, hogy a mostani gazdag tartalmú konferencia egyik előadója éppen Jászi Oszkár kései utóda, Jeszenszky Géza, a rendszerváltó Antall-kormány konzervatív történész külügyminisztere, aki ezzel a címmel lép 2015-ös hallgatósága elé: „Két elvetélt alkalom a dunai államok kiegyezésére: az első világháború vége és a hidegháború vége”
Hogy áll most – a harmadik alkalom? Reméljük legalább, hogy a ma Európai Uniója holnap még válhat azzá, amiről Jászi tegnap álmodott! De ahhoz megint - előre kell dolgozni a jövőnek! 
Ezért - úgy érzem - idekívánkozik még egy mondat: „A történelem nem több, és soha nem kell, hogy több legyen, mint a jövőt szolgáló számvetés“.
Az idézet H.G. Wells 1920-ból származó, két kötetes könyvének angol nyelvű kiadásából való. A könyv címe: „The Outline of History”. Némileg szabad magyar fordításban: a történelem fővonalakban, egy kicsit még szabadabban, történelmi vázlatok. Ez a második kötet utolsó fejezetének első mondata. A fejezet azzal foglalkozott: mit hoz a jövő? Azóta tudjuk: mit hozott a 20. században.
Aki másutt nem találja a könyvet, Antall József egykori miniszterelnök hagyatékában valószínűleg rábukkanhat. A rendszerváltó miniszterelnök gyerekként vetette meg édesapjával - a második világháborúban Magyarországra menekült lengyelek sorsának intézésével ugyancsak ismertté vált id. Antall Józseffel - a könyvet, mert megragadta az előbbi idézet.
A wellsi mondatot e sorok írója - mint túl sokat átélt túlélő - úgy értelmezi: aki a történelemmel foglalkozik, annak feltétel nélkül a jövőt kell szolgálnia. A múltat tudatosan félremagyarázni pedig épp ezért – halálos bűn, amit vélt jó szándékok sem tehetnek bocsánatossá! 
Ahogyan egykor – úgy ma és holnap sem…

süti beállítások módosítása