Sub rosa - Egy tudósító levelesládája

Kocsis Tamás: Sub rosa

Kocsis Tamás: Sub rosa


Eseteim Enrico Berlinguerrel

60 éve is volt egy VIT

2017. október 16. - emlékek Kocsis T

wyf.jpegVilágifjúsági Találkozót tartanak most,  2017-ben – Szocsiban.  De 60 éve is volt egy VIT, történetesen Moszkvában....

Ez - a még élő részvevők közül -   rajtam kívül talán Kulcsár  Istvánnak is megmaradt az emlékezetében. Jelszó:  záróünnepség utáni zárópiálás  a moszkvai rádiós Sismonyin elvtárs vendégeiként és  Butyirszkaja ulica. Én az asztal alatt fejeztem be és István lakásán ébredtem fel, majd Kis Csabától úgy diktáltam le az MTI-nek  Berlinguernek  a külföldi szervezők nevében  elmondott beszédét, hogy képtelen voltam olvasni a TASZSZ slejfnijét (telex-jelentését). Emlékezetből diktáltam, amire emlékeztem. Képzelhetitek...

Berlinguer is  a tanúm rá! 

Az alábbi részlet "Sub Rosa avagy megíratlan megírandók" cím alatt megírt  kéziratként kezelt  és csak töredékesen  publikált visszaemlékezéseimből

Szégyen ide, szégyen odaenricoberlinguer.jpg Enrico BERLINGUER (1922–1984) egyik, történetesen moszkvai beszédét -  meghamisítottam. Ami önmagában is súlyos bűn, azért meg különösen, mert arról az olasz politikusról és ideológusról van szó, akiről  ma jól tudjuk: egyike volt azoknak, akik meghatározó személyiségei lettek a legújabb kor Európájának. Az „eurokommunizmus atyjaként” (függetlenül attól, ki, hogyan értékelte vagy értelmezi ma azt, amit ez a két szó kifejez) olyanokhoz mérhető, mint - a magam mércéje szerint -  Helmut Kohl, Willy Brandt, Margaret Thatcher, Charles de Gaulle, hogy csak néhány nevet emlegessek viharos korunk különböző irányzatokat képviselő „nehézsúlyú” államférfiai közül.  Amit ugyanis az általa 1972-től kezdve vezetett olasz kommunisták 1975-ben meghirdettek - vagyis mindössze három évvel azt követően, hogy ő vette át a főtitkári posztot -  ma már történelmileg bizonyíthatóan olyan folyamatokat indítottak el, amelyek nélkül például Mihail Gorbacsov aligha kerülhetett volna egy évtizeddel később a szovjet párt és állam élére. A folytatást meg ismerjük, s az is mindenkinek szíve joga, hogy a történteket maga értékelje. Így Berlinguer szerepét is a startvonal közelében...

            Az én történetem korábbról való, de - magam is csak fokozatosan jöttem rá - nem független a későbbiektől.

            Hogyan is esett, ami megesett? 1957-ben nyarán kaptam az MTI-től első külföldi megbízásomat: az akkor még csak rövid ideje állandó moszkvai tudósítóként dolgozó (lépésről-lépésre a magyar külpolitikai újságírók egyik fejedelme lett, sajnos azóta meghalt) Kis Csabának segíthettem a szovjet fővárosban megrendezett Világifjúsági Találkozón. A VIT végén pedig „a Sismonyin”, a moszkvai rádió magyar adásainak vezetője (2006-ban kellett megtudnom a moszkvai rádió akkori magyar nyelvű bemondójától, Kis Csaba feleségétől, akinek „holt merev” főnöke volt, hogy a férfi keresztnevét alig néhányan ismerték a beosztottjai közül) a Vörös-tér sarkán lévő Moszkva Szállóban vacsorát adott az eseményről tudósító magyar újságíróknak.

            Nem vagyok ivós: ez egyszerűen bejelentés, nem dicsekvés, s ehhez tartottam magam ezen az estén is. Illetve kitartottam, míg Sismonyin ki nem szúrta, hogy vodka helyett folyamatosan a híres orosz Narzan kristályvízzel koccintgattam. Ekkor felállt és bejelentette:

            - Ezért büntetés jár – közölte és megtöltött vodkával egy 2 decis poharat. Majd rám parancsolt:
 - Egyszerre leönteni!

            Megtettem. Az utolsó dolog, amire emlékeztem, hogy becsúsztam az asztal alá. A következő pedig, hogy másnap reggel klucar.jpgKulcsár István, a Magyar Rádió állandó moszkvai krónikása (azt hiszem, az ő nevét is még mindig többen ismerik, mint nem Magyarországon) ébresztgetett a saját lakása kanapéján.

            - Csaba már adja haza az anyagát. Siess, mert rögtön te folytatod - mondta, s már lökdösött is át a szemben lévő lakásba, ami egyben az MTI irodája volt.  Odaát Kis - pontosan annak megfelelően, ahogyan erről előző nap megállapodtunk - a kezembe nyomott egy hosszú papírtekercset, amelynek cirill betűit kiolvasni is alig tudtam. Az eljutott az agyamig, hogy ez Berlinguernek a nemzetközi szervezők nevében a VIT záróünnepségén elmondott beszéde, de ennél több egy szó sem. Fogalmam sem volt az orosz szöveg tartalmáról, a súlyos másnaposságtól egyszerűen képtelen voltam elolvasni. Csaba viszont befejezte a maga részét, és szó nélkül a kezembe nyomta a telefont. Én meg csak annyit tudtam, hogy beszélnem kell, mert a vonal hazai végén ott ül egy gyorsírólány. Hát lélegzetet vettem, és „nyomtam a szöveget”: mármint azt, amiről én azt gondoltam, úgy emlékszem, hogy ezt mondhatta a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség logo-fmjd.jpgképviseletében az olasz, aki - egyébként, hogy kerek legyen a labda - éveken át az éppen Budapesten székelő DIVSZ elnöke volt. (Alapítva 1947, székház Bp. Frangepán u 16.  - Wikiképia) (a szerk)




            Moszkvában nem szóltam senkinek, hogy azt diktáltam le, amire emlékezni reméltem az elhangzottakból. Hazaérkezésünk után pedig vártam, hogy lebukom.  De - ez is bizonyság rá, hogy csodák pedig vannak - nem történt semmi. Persze, hiszen itthon mindenki számára ez volt az egyetlen és hiteles szöveg, amit én hazatelefonáltan...

            Végül én tettem „vallomást”, magának Berlinguernek, 1960-ban. Koppenhágában magyar küldöttként részt vettem az UNESCO ifjúsági tagozatának éves ülésszakán, Berlinguer pedig az olasz delegáció kommunista tagja volt. S ami a legszebb: a szocialista országokból rajtam kívül csak jugoszlávok voltak jelen. Máig sincs fogalmam róla, miért, miért nem, de a magyar Külügyminisztérium elfelejtett konzultálni a „testvérekkel” a konferenciáról, és nem értesült róla, hogy különféle ENSZ határozatok miatt mi, a Varsói Szerzõdéshez tartozó országok éppen megsértődtünk, s ezt koppenhágai távolmaradással is kifejeztük volna. Így csak a dán parlament épületében, akkreditálásom után tudtam meg, hogy egyedül vagyok keletről, amire - nyilván jobb híján - a Bem-rakparton úgy reagáltak, hogy most már maradjak, de kerüljem a feltűnést. Tehát maradtam - és anélkül, hogy erről bárki előre konzultált volna velem, megkaptam a konferencia egyik főszerepét. Beválasztottak a tanácskozás alelnökei közé – nyilván nem véletlenül...
            Ilyen előzmények után futottam össze egy délután Berlinguerrel, uzsonnaidőben a turistáknak is kedvenc Christiansborg palota barokk kávézójában.
            - Üljünk le egy kávéra és szmőrbrődre (a híres dán édes szendvicsre) - invitált angolul.  Ez volt a tanácskozás fő nyelve, én is így elnökösködtem tíz perccel korábban. Egy dolog érdekelte:

            - Miért vagy egyedül odaátról?

            Elmondtam, hisz úgy gondoltam -   ahogy mondani szokás - hogy „egy kutya kölykei vagyunk”, minek tagadjam az előzményeket.
            - Tipikus. Az oroszok a slendriánságukkal mindenkit elrontanak. Észrevettem, hogy már a németek sem a régiek, ha pontosságról és precizitásról van szó. Az SZKP-tól persze nekünk sem szólt senki.
            Őszintesége bátorított fel, hogy emlegetni merjem a magam   1957-es „Berlinguer esetemet”. Úgy felkacagott, hogy a szomszédos asztaloktól is ránk figyeltek.
            - Most, hogy mondod, emlékszem, megkaptam a DIVSZ-tõl a budapesti sajtószemlét. Akkor azt hittem, politikai okokból maradtak ki egyes részek a beszédemből, még érteni is véltem, hogy miért..
Ez volt az a pillanat, amikor én vágtam magam hátra a széken. Mert megtudtam, mit nem jelentettem az MTI-nek...

Például azt, hogy békés úton, parlamentáris eszközökkel többet tehetünk a forradalmi célokért, mint magunk is reméltük; hogy Európában, sőt az egész világon végső soron mindenki kisebbség, hiszen egyetlen nemzet sincs, amely ne volna kisebb, mint a többiek együtt; s a felelős politikának mindig tartania kell magát ahhoz, ami az emberek többségének az akarata. S hozzátette: mindezeket éppen az 1956-os magyar október-november miatt tartotta elmondandónak a Leninről elnevezett stadionban.

            - Ezekre valahogy nem emlékeztem Sismonyin vodkájának hatására - mentegetőztem ott és akkor. S most teszem hozzá, mert már tudom: ilyenfajta mondatok kerültek másfél évtized múlva a Berlinguer nevéhez szorosan kötődő eurokommunizmus kulcsgondolatai közé. Akkor meg nem is ragadtak meg az agyamban. 

            Ez úton kérek elnézést Berlinguertől, minden érdekelttől - és a történelemtől.vit_bp.jpgmagyar_belyeg.jpg

V. Putyin megnyitja a Találkozót!

 

süti beállítások módosítása