Jászi Oszkár e fontos mondatát akkor fogalmazta meg, amikor 1918-ban világossá vált: elkerülhetetlen Magyarország új Mohácsa, Világosa – ami végül a magyarságot máig égető Trianonba torkollt. Amikor Clemanceu és George Lloyd nyomán és nyomására az Atlanti-óceán túlsó partján Thomas Wilson is visszavonhatatlanul azok mellé állt, akik nemzetállamokban látták a 20. század folytatását Közép-Európában. Így az, ami még 1848-49-ben, sőt 1867-ben is lehetőség volt, hogy a történelmi Magyarország „keleti Svájcként” a progresszió előharcosa legyen Európában, reménytelen próbálkozássá törpült az első világháborús vereség, a nagyromán, a cseh-szlovák és délszláv ambíciók árnyékában.
A történelem kemény tényei mondatják a reálisan gondolkozó kritikus utókorral: Jászi az „őszirózsás” Károlyi Mihály minisztereként és annak legfőbb külpolitikai tanácsadójaként kilátástalan helyzetben azt csinálta, amit tenni lehetett, és amit tenni tudott. Mindent lehetségest megtett a magyarságért, hogy megmentsen annyit, amennyi megőrzésében a realitások által gúzsba kötve akkor egyáltalán reménykedhetett. S tette ezt meggyőződéses európaiként, aki még a véres „nagy háború” után is bizakodott abban, lehet közösen Közép-Európát, sőt Európát építeni, s benne magyarnak lenni. Hibásan látta? Nem rajta múlott! Ezért jelképes is, hogy a mostani gazdag tartalmú konferencia egyik előadója éppen Jászi Oszkár kései utóda, Jeszenszky Géza, a rendszerváltó Antall-kormány konzervatív történész külügyminisztere, aki ezzel a címmel lép 2015-ös hallgatósága elé: „Két elvetélt alkalom a dunai államok kiegyezésére: az első világháború vége és a hidegháború vége”
Hogy áll most – a harmadik alkalom? Reméljük legalább, hogy a ma Európai Uniója holnap még válhat azzá, amiről Jászi tegnap álmodott! De ahhoz megint - előre kell dolgozni a jövőnek! 
Ezért - úgy érzem - idekívánkozik még egy mondat: „A történelem nem több, és soha nem kell, hogy több legyen, mint a jövőt szolgáló számvetés“.
Az idézet H.G. Wells 1920-ból származó, két kötetes könyvének angol nyelvű kiadásából való. A könyv címe: „The Outline of History”. Némileg szabad magyar fordításban: a történelem fővonalakban, egy kicsit még szabadabban, történelmi vázlatok. Ez a második kötet utolsó fejezetének első mondata. A fejezet azzal foglalkozott: mit hoz a jövő? Azóta tudjuk: mit hozott a 20. században.
Aki másutt nem találja a könyvet, Antall József egykori miniszterelnök hagyatékában valószínűleg rábukkanhat. A rendszerváltó miniszterelnök gyerekként vetette meg édesapjával - a második világháborúban Magyarországra menekült lengyelek sorsának intézésével ugyancsak ismertté vált id. Antall Józseffel - a könyvet, mert megragadta az előbbi idézet.
A wellsi mondatot e sorok írója - mint túl sokat átélt túlélő - úgy értelmezi: aki a történelemmel foglalkozik, annak feltétel nélkül a jövőt kell szolgálnia. A múltat tudatosan félremagyarázni pedig épp ezért – halálos bűn, amit vélt jó szándékok sem tehetnek bocsánatossá! 
Ahogyan egykor – úgy ma és holnap sem…