Sub rosa - Egy tudósító levelesládája

Kocsis Tamás: Sub rosa

Kocsis Tamás: Sub rosa


A püspökből lett fődiplomata - Péter János

2018. március 06. - emlékek Kocsis T

Nincs okom kételkedni abban, hogy Péter János (1910 -1999)   mindig hitt abban, amire vállalkozott, amit tett.peterj2.jpg
            Meggyőződésem, hogy életét,  felemásra sikeredett életművét  is a jószándék, az ész, az érvek, a párbeszéd erejébe vetett meggyőződése határozta meg. Akkor is, amikor református lelkészként kezdte, majd egyháza püspökeként folytatta. S ez vezérelte a politikába is, a politikában pedig a kádári Magyarország fődiplomatájaként.
Az életútja a nehezen cáfolható bizonyság: valóban reménykedett abban, hogy létrejöhet egy olyan világ, amely az emberekért van, s ami mellé úgy kellett odaállnia, ahogyan - sokak által folyamatosan kritizálva, később nyíltan gyalázva – tette.

Külügyminiszterként már az MSZMP Központi Bizottságának tagja volt az, akit fiatalon, 1945 után, az ugyancsak református lelkészből lett Tildy Zoltán barátjaként és közvetlen munkatársaként „megcsapott a politika”, később pedig felvállalta az „átkos” látványos szolgálatát is.491230-nagy.jpg

            Lenyűgöző műveltsége és nyelvtudása egyaránt indokolta, hogy 1946-47-ben tagja lett annak a magyar delegációnak, amelyik végül aláírni kényszerült a 2. világháborút lezáró és gyakorlatilag Trianont megerősítő párizsi békeszerződést. 12 évesen az Amerikai úton, a lakásunkban ültem a szomszéd szobában, amikor újságíró édesapámnak, az akkor gyakran a Kisgazdapárt „szürke eminenciásaként ”  emlegetett Dernői Kocsis Lászlónak  azon háborgott, hogy Mihály román király (akit akkor  még az őrzött még a trónján, hogy - eltérően Horthytól - ő 1944-ben sikeresen szembe fordította Romániát  Hitlerrel) Franciaországban személyesen lobbizik a győztes nagyhatalmak külügyminisztereinél Erdélyért.
            - Tudom, nekünk sokkal nehezebb, de azért csak megpróbálhatnánk - morfondírozott hangosan. -  Van Kodály Zoltánunk, meg ha más nem, legalábbdalnoki.png Dálnoki Miklós Béla. Ő mégis Horthy tábornokából lett az új Magyarország első miniszterelnöke. Őket kiküldhetné Tildy, és ezt még Rákosinak sem lehetne oka kifogásolni.

            











Együtt felhívták telefonon a köztársasági elnök rezidenciáját, az Esterházy palotát,koztarasagi.jpg Péter János után apám beszélt Tildyvel. Amennyit én hallottam, ennyi volt:

            - Zoltán beszél Rákosival, aztán visszahív.

            Tíz perc múlva Péter Jánosnak ez a hite és reménye hamvába hullt. Mint kiderült, Rákosi közben Vorosilov marsallal beszélt, aki a szövetséges ellenőrző bizottság elnökeként  hivatalosan is gyakorolta a békekötés előtt a – finoman fogalmazva – „főhatalmat” Magyarországon. Neki mondta el Tildy, én már hallattakból támadt szomorúságának lehettem a fültanúja:

            - Rákosi közölte az elnök úrral, hogy Vorosilov elutasított minket. A marsall kemény volt, kijelentette, meg ne próbáljuk!

            Péter azért - másokkal együtt -  próbálkozott Párizsban: az eredményt ismerjük és nyögjük...

            Fiatal újságíróként, 1957-tõl néhány éven át, Mikó utcai lakásában roosevelti mintájú „kandalló melletti beszélgetésekkel” próbálkoztunk együtt a Magyar Nemzet karácsonyi számaiban: ő akkor a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke, majd a külügyminiszter első helyettese volt. Már az első alkalommal, alig egy évvel 1956 tornádója után megkérdeztem „sub rosa”: miért vállalta el a hivatalt? Meglepett a válaszával.

            - Kádár János ugyanezt kérdezte a parlamenti irodájában, amikor mások szóba hozták a nevemet. Azt feleltem, amit neked: sokakkal ellentétben én hiszek abban, hogy Magyarországot éppen most nem hagyhatjuk lesöpörni a világ térképéről.             

Majdnem egy évtizeddel később, amikor már külügyminiszterként 1966-ban beválasztották az MSZMP Központi Bizottságba, megismételtem a kérdést pekingi nagykövetségünk kertjében, akkor a pártban vállalt szerepéről: miért vállalta? Feleletének őszinteségében akkor sem volt okom kételkedni.

            - Tudod, hiszek abban a világban, amiért élni akarok, és ahhoz ott kell lennem, ahol a legtöbbet tehetek érte – mondta nagyon halkan, mivel itt nem csak a Monarchiától örökölt öreg épület falainak, de a parkot övező   kerítéseknek is füle lehetett. Talán ezért még ennél is halkabban tette hozzá:

            - És mélyen hiszem, hogy ebben az Isten sem talál kivetnivalót. Ezt is megmondtam Kádárnak.

Voltak illúziói, nem is akármilyenek. Személyesen tanúsíthatom: a vietnami háború idején átutazóban Hanoiba és onnan hazafelé kétszer úgy állt meg Pekingben, hogy a feszült ideológiai és immár állami kapcsolatok dacára a kínai külügyi hivatalosság nem kerülhette meg a vele való találkozásokat.

Azt remélte, hogy a kis Magyarország első számú diplomatájaként tenni tud valamit, hogy a két egymásnak feszülő óriást, a szovjeteket és a kínaiakat közelebb hozza egymáshoz. A kilátástalan helyzetben sem hitte, hogy lehetetlenre vállalkozik.
Évekkel később tudtam meg tőle: azzal szállt fel hazaúton Pekingben a Moszkvába induló repülőre, hogy előtte a Tiltott városban azt mondták neki Csou En-lajra hivatkozva, „ők készek a szelídebb szavakra, ha a Kremlben is ugyanazt akarják”. Mire megérkezett a seremetyevói repülőtérre, ott már Brezsnyev goromba „nem”-je várta, Budapesten pedig maga Kádár figyelmeztette: „A tigris és a medve marakodásakor nekünk  arra kell  vigyáznunk, hogy mi ép bőrrel megússzuk”.

Aztán kitört Mao kínai „kulturális forradalma...

 Nem titkolta a szomorúságát, hogy eredménytelenül, kis porszemként próbálkozott a viharos szembeszélben. Mégis folytatta: közvetítőként keresett kapcsolatot az Egyesült Államok vezetőivel a béke megteremtése érdekében, de fokozatosan kiderült, hogy ez a kezdeményezése sem kapott támogatást Vietnam és annak egymással is marakodó nagy szövetségesei részéről. Sőt, ma már ismert, hogy ez – a korszakban meglehetősen szokatlan módon – tulajdonképpen egyéni kezdeményezése volt, ami így csak kudarc várhatott. Erről a tervéről egyébként Radványi János -  aki nem sokkal később, 1967-ben politikai menedékjogot kért Amerikában – washingtoni ideiglenes ügyvivőként is úgy tájékoztatta az Egyesült Államok illetékeseit, hogy a magyar külügyminiszter csak a saját szakállára igyekszik „közvetíteni”. De – nem mellékesen -  ez sem gátolta meg Péter Jánost abban, hogy megfogalmazzon egy dunai konföderációs tervet is, ami kiváltotta a Szovjetunió ellenérzéseit. Ma tudjuk: ezek a lépései alapozták meg azt, hogy 1973-ban eltávolították a külügyminiszteri székből és a diplomáciából.peterj1.jpg

 Ez után – bár 1988-ig tagja maradt a KB-nak és 1982-1987 között a Magyar Politikatudományi Társaság elnöke volt – gyakorlatilag eltűnt a politikai színtérről, a nyilvánosság elől. Úgy tudom, mindmáig, saját kívánságára tartották szigorú titokban a halálát, temetését 1999-ben, és nem akarta semmiféle nyilvánosságát az életútjának.

Karakterisztikus ecsetvonásaként egy megcsorbult reményekkel, illúziókkal teli életnek, - és annak a keservesen nehéz évszázadnak, amellyel egyidőben búcsúzott el…

„Homo politicus” Kodály, -  aki nem termel profitot?  

2017. december 16. - emlékek Kocsis T

 

Azt vallotta rólunk, magyarokról: „Olyan kevesen vagyunk, hogy a műveletlenség luxusát nem engedhetjük meg magunknak.” S azt tanácsolta mindannyiunknak: „Életed útját magad választod. Válassz hát úgy, ha egyszer elindulsz, nincs már visszaút!” Ugye, hogy Kodály Zoltán – a maga bölcs emberségével - „homo politicus” is volt?!

kodaly.jpg

Kodály Zoltán 2017 december 16-én lenne 135 éves, ha élne.  De meghalt már fél évszázada, 1967 március 6.án. Már akkor is – halhatatlanként…

Mi a titka? Nem gondolom, hogy azok közé tartozom, akiknek tisztje, hivatása, hogy megfejtsék, miért képes Kodály Zoltán muzsikája állandóan hódítani. Én csak azok közé tartozom, akik egyszerűen – szeretik. S mert nagyon sokan vagyunk ilyenek, ezért nincs olyan napja az évnek, amikor ne játszanák műveit a világ koncerttermeiben, rádióiban, televízióiban. És ne emlegetnék a nevét gyerekeknek zenét oktató iskolákban Tokiótól Dél-Amerika legalsóbb csücskéig. És ráadásképp 2017 Kodály Zoltán emlékév a „Tanár úr” zeneszerző születésének 135. és halálának 50. évfordulója alkalmából itthon és a világban. Méltán, hiszen – ki tagadhatná -  minden idők legnagyobb, legismertebb magyarjainak egyike, akinél kevesen tettek annyit valaha is a magyar kultúra hagyományainak feltárásáért, tanításáért, ápolásáért, fejlesztéséért, hazai és nemzetközi terjesztéséért, mint amennyit ő tett mind ezekért, – és nem csak a zeneművészetben.

Ma már alig kételkedik benne valaki is: a zenéje élni fog, amig ember lesz a Földön. Talán mert a magyarság lelkének egy-egy darabkáját varázsolta kottafejeibe a Háry Jánostól és a Székelyfonótól aFölszállott a páván és a Galántai táncokon át a Psalmus Hungaricusig, vagy akár a Kállai kettősig.

Ezért is szomorkodom itt és most azokkal, akik úgy érzik, mégis van miért aggódniuk.  Éppen azért, amit Kodály maga fontosabbnak tartott az általa komponált muzsikánál is. Hogy ugyanis…

„Nem termel profitot” – olvasom itt és most a Magyar Nemzetben.  Részletesebben: „A Kodály módszer közösséget épít, a mai gondolkodás pedig indivídumot. Ezért nem divat. Továbbá gyanítom, az is baj, hogy nehéz belőle üzletet csinálni.” Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy, a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános iskola énektanára, az évad művészeti együttesévé választott   Cantemos kóruscsalád vezetője, nem utolsó sorban ezzel magyarázza nem titkolt keserűséggel, hogy Magyarországon már alig ismerik a Kodály módszert, holott az UNESCO éppen tavaly vette azt fel a világ szellemi örökségének listájára, az idén pedig itthon látványosan hungarikummá nyilvánították.kotta.bmp

            Már évtizedek óta az egész világ legtiszteltebb magyar művészei közé számított, amikor - immár több, mint 7 évtizede - alig tíz évesen elé állhattam. Csak néhány évvel később vált világosssá számomra: ezt a lehetőséget újságíró apámnak, Dernői Kocsis Lászlónak köszönhettem, aki gyerekként tudatosan hozott össze sokakkal, akiről úgy gondolta, megismerésüket felnőttként gyümölcsöztethetem.
          museum_bejaratnal.jpg  1945 őszén a háborút követő első parlamenti választásokra készülő Független Kisgazdapárt első számú vezetője, Tildy Zoltán megbízásából járt apám Kodálynál az azóta róla elnevezett Köröndön levő lakásán: az lett volna a feladata, hogy rábeszélje a mestert, valamilyen módon érzékeltesse a nyilvánossággal, hogy támogatja a kisgazdákat a választásokon. A megbízás nem sikerült. Kodály mondta, már a kommunista Révai is járt nála Rákosi Mátyás küldöttjeként, s arra emlékeztette, hogy 1919-ben szerepet vállalt a Tanácsköztársaság alatt.
(Lakóház Emlék-lakás- Kodály Körönd)

 

 

Tildy Zoltán kitünteti Kodály Zoltánt.
kod-tild.jpg

            - Azt feleltem neki, ez igaz, zeneit.  A muzsikát most is vállalom, mert az nemzeti kincs, amit épp a nép javára kell ápolni. Ez a politikám, ezért mindig kiállok.  Ezt üzenem az általam nagyon tisztelt Tildy Zoltánnak is.

            Ezzel be is fejeződött a hivatalos küldetés. Kodály ezt azzal is jelezte, hogy átfogta a vállamat és félreérthetetlenül témát váltott.

            - Kis Kocsis, téged mire tanít az apád? - kérdezett rám.

            - Arra - válaszoltam -, hogy most már nyugodjak meg, vége a háborúnak. Nekem ezentúl csak mindig jobb lehet.

            - Remélem, igaza lesz, de ki tudja ezt megígérni - felelte rá. Aztán hozzátette a maga “kodályságával”. - Nekünk mindenesetre az a dolgunk, hogy biztassuk az embereket, okuk van a bizakodásra. Erre vállalkozom is.  Mert ilyen szörnyűségek után, amiket végig éltünk, joguk van rá, hogy legalább bízzanak.               

            Édesapámtól tudtam meg később, hogyan is zajlott le ez a beszélgetés, hiszen kicsi voltam ahhoz, hogy értsem az öregebbek szavait, így akkor nem is jegyeztem meg azokat. De - feleségem a tanúm rá a mai napig -, hogy apám mindhalálig Kodályt emlegetve bíztatott engem, bennünket: velünk már csak jobb dolgok történhetnek, mint amiket megéltünk.

            Hát: én is ezzel bátorítom a gyerekeimet, unokáimat - váltakozó meggyőződéssel, de abban a nem változó tudatban, hogy most ez én kötelességem bíztatni őket, ha kételkednek.  Hogy rossz időkben, jobb időkben egyaránt higgyünk, higgyenek abban, ami Kodály Zoltánnak örök hittétele volt: „A szabadság és szépség felé visz az út”!

 

Kodály Zoltán: Esti Dal - hang-video

 

Kodály Zoltán : Háry János - Intermezzo  (video - tánc)

(Kocsis Tamás „Sub Rosa – avagy megíratlan megírandók” gondolat jegyében dolgozza fel és teszi közzé élete, több mint hat évtizedes újságíró pályája emlékeit, tapasztalatait. Ennek része emlékezése Kodály Zoltánra.) 

süti beállítások módosítása