Tildy Zoltán és Mindszenty József neve nem azért került itt egymás mellé, mert összekötötte őket eredeti, lelkipásztori hivatásuk és a rájuk mért sors. Ámbár…
Az 1889-ben született Tildy Zoltán
teológiát végzett és református lelkészből lett politikus, 1930-ban a Kisgazdapárt egyik alapítója, majd 1945 után miniszterelnök, köztársasági elnök, s folytatásként háziőrizetes fogoly. Az 1892-es születésű Mindszenty ugyancsak hittudományt tanult, a katolikus egyházban az esztergomi prímási szék birtokosaként és bíborosként jutott a csúcsra - és onnan õ is 1948-ban zuhant a mélybe, a Rákosi által indított perbe és életfogytiglani ítélettel börtönbe.
Ma már tudom, Tildy Zoltánnal a legfontosabb – mondhatnám történelmi súlyú – személyes kapcsolatom időpontja több, mint 70 éve, 1946 októberében, néhány hónappal köztársasági elnökké választása után volt. Apámmal, Dernői Kocsis Lászlóval több, mint másfél évtizedes volt a barátsága és állandó munkakapcsolatban álltak.
Viszonylag korán reggel szólt a telefon, én vettem fel.
- Tildy vagyok – szólt bele érezhetően a szokottnál türelmetlenebbül, miután köszöntem, s ő megismerte gyerekhangomat. Nem köszönt, nem kérdezte, mi újság az iskolában, azt se, hogy vagyok. Szinte gorombának éreztem, ahogyan rádörrent:
- Add apádat.
- De nem tudom, a fürdőkádban van. Visszahívja Zoltán bácsit?
Pillanatnyi csend után azt felelte.
- Nem. Te mondd tovább neki, amit most hallasz. Figyelj, aztán ismételd meg, hogy megértetted-e? Gyöngyösi János van a másik telefonban, Párizsból beszél. Most közölték vele a szovjetek, Sztálin csak abba egyezik bele, hogy a csehek által követelt 5 faluból kettő maradjon a miénk, hármat oda kell adnunk. Mit feleljek neki? Ismételd, amit hallottál.
Megijedtem, de rávágtam:
- Igen – és pontosan visszamondtam a szöveget. Most Tildy mondott sürgető igent.
- Igen. Menj apádhoz, várom a válaszát, mit javasol.
Irány a fürdőszoba – ahol megszületett öregem véleménye.
- Nincs mit tenni. Zoltán bácsival közöld, az a véleményem, hogy sajnos ki kell mondanunk az igent.
Megmondtam Tildynek, mit üzent apám, mit kellene mondani a Párizsban tárgyaló külügyminiszterünknek. 
Amikor mindezt lebonyolítottam, fogalmam sem volt arról, hogy azokról a Pozsony-környéki falvakról - Oroszvár, Horvátjárfalu, Dunacsún – volt szó, amelyek végül az 1947-es párizsi békeszerződés alapján Csehszlovákiához kerültek; ennyivel csökkent Magyarország területe a II. világháború után még Trianonhoz képest is.
Nem voltam még 11 éves…
Tildy Mindszentyvel közösen 1956. október 31.-dikén keveredett bele az életembe. Aznap reggel felhívott Lénárt Gábor, a Termelőszövetkezet című lap szerkesztője, az 1955-ben éppen megint „kiélezett osztályharcban” a Magyar Nemzettől akkor ide száműzött édesapám főnöke, és közölte: barátaival olyan lapot alapítanak, amilyen 1945 januárjában a Szabadság volt. És felsorolt jó néhány számomra kedves nevet, felelős szerkesztőként meg ifj. Veres Péterét, az író fiáét (apjára tekintettel Nádasdi Péter néven újságíróskodott és írt ő is szépen irodalmat). Lénárt nem említette, csak évek múltán tudtam meg, hogy az újság ötlete a később kivégzett Gímes Miklóstól, Nagy Imre közeli munkatársától származott. Lénárt azt mondta, ha belefutok valami érdekesbe, írjam meg nekik.
Megtettem.
Apámat kerestem ezen a szerdai napon a Parlamentben. Dobi Istvánnál kezdtem, aki ezekben a napokban is folyamatosan „regnált” az Elnöki Tanács elnökeként, s Tildy kabinetjét választottam a következő megállónak. Ő akkor már Nagy Imre kormányában volt hivatalosan államminiszter, sokak számára annál is több. Apámat nála sem találtam, az egykori köztársasági elnöki testőrség néhány - általam gyerekkorból ismert - tisztjét viszont igen, régi uniformisaikban. Velük beszélgettem, amikor kinyílt az ajtó...
S most következzék az eredeti, kinyomtatott dokumentum, mert ennél hitelesebb szöveggel nem szolgálhatok. Aláírt tudósításom a kérészéletű „Magyar Szabadság” november 1.-jei számának elsőoldalán jelent meg, „Mindszenty József hercegprímás kiszabadításának hiteles története” címmel. Íme.
„Három honvédtiszt várja Tildy Zoltán államminisztert az Országház egyik szobájában:
Pálinkás Antal őrnagy, Molnár Bertalan és Deák János hadnagyok. Ők kísérték Mindszenty József bíboros hercegprímás, esztergomi érseket, kiszabadítása után. Most Tildy Zoltán hívására jöttek ide a küldöttségekkel, gondokkal teli Parlamentben, Várnak, Kézben faggatják őket, s ők válaszolnak mindenkinek, bármily sokszor változik, cserélődik is az őket körülölelő embergyűrű.
Egymásnak adva a szót, így mondják el a kiszabadítás történetét:
- Mindszenty József Rétság mellett, Felsőpetényben, egy elkülönített kastélyban, háziőrizetben élt - kezdi Molnár Bertalan. - Az oroszok felszólították a múlt héten, hagyja el a kastélyt, biztosabb helyre viszik. Visszautasította.
A rétsági laktanyában kedden délután alakult meg a forradalmi katonai tanács, s úgy határozott: kiszabadítja fogságából az igazságtalanul üldözött hercegprímást. Pálinkás Antal őrnagy így folytatja:
- Rövid tűzharcban elkergettük a kastélyt őrző államvédelmistákat, és utána a laktanyába vittük Mindszenty Józsefet. Meleg fogadtatást rendeztünk a tiszteletére. Az éjszakát nálunk töltötte. Közben pesti forradalmárok, egyetemisták, folyamőrök és munkások is jöttek hozzánk. Ők is a prímás kiszabadítására indultak, de már csak szabadságának üdvözlésére érkeztek.
- Reggel indultunk Pestre - mondta tovább az őrnagy. - Vácott virággal árasztották el a bíborost vivő autót. A prímás áldást osztott az út mentén felsorakozott népnek. Tovább, falvakban és kisvárosokban, mindenütt nagy ünnepléssel fogadták a hercegprímást. Pesten éljenzett az utca, Budán, az Úri utcai palota előtt hatalmas tömeg várta őt. Amikor meglátták az érkező gépkocsit, s benne Mindszenty Józsefet, elénekelték a nemzeti Himnuszt, majd a pápai himnuszt, A prímás főpásztori áldását adta az egybegyűltekre. és pár szóval megköszönte a ragaszkodást.
Ezután a bíboros visszavonult palotájába, és csendes szentmisét mondott.
- Ennyi a történet - ismételgeti tizedszer, huszadszor a három katona. Ekkor kinyílik a szoba ajtaja és Tildy Zoltán lép be. Pálinkás őrnagy az államminiszter elé lép, és jelenti, hogy feladatát teljesítette.”
Ez tehát a cikk, az egyetlen, amiért utóbb örökre ki akartak tiltani a sajtóból. Még két mondattal lehetett volna bővebb, csak érdekességként említem. Tildy kezét nyújtotta, majd azt válaszolta a honvédtisztnek:
- Minden magyar nevében köszönöm, őrnagy úr.
Pálinkás pedig - csak később tudtam meg, hogy eredeti nevén Pallavicini gróf, s a család több más tagjához hasonlóan ő is részt vett a nácikkal szemben az ellenállási mozgalomban, s ezért maradhatott tiszt a néphadseregben - a katonai regulának megfelelően, katonás fegyelemmel így felelt:
- A dolgozó népet szolgálom.
Pálinkás Antallal egyébként még egyszer találkoztam: a hadbírósági tárgyaláson, 1957-ben, amikor szembesítettek a cikkemmel és vele. Azt kérdezték tőlem, valóban láttam-e őt Tildy kabinetirodájában? Ő nem tagadta, hogy ott volt, én sem, hogy láttam és megírtam...
Mindszentyvel életemben egyszer találkoztam, majd tíz évvel korábban, először és utoljára: 1947-ben ő bérmált meg Zuglóban, a Róna utcai templomban, ahol Gaal Olivér nemzetgyűlési képviselő volt a bérmakeresztapám. Annak a Gaal Gasztonnak a fia, aki első elnökként – mások mellett – Tildyvel és apámmal megalapította 1930-ban a modernkori Független Kisgazdapártot.
Tildyt 1956 október 31.-én, a Parlament épületében láttam életemben utoljára. De telefonon még egyszer beszéltünk: mint utólag kiderült, nemcsak Tildy és az én személyes viszonylatomban harmadik sorsfordulós „magyar igazság” pillanatában.
November 2.-án este szólt nálunk a telefon, s a kialakult „válság házirendnek” megfelelően én vettem fel a kagylót. Köszöntem, és bemondtam, ki vagyok. 
- Tildy Zoltán beszél. Apádat szeretném megkérdezni, nem tudja-e véletlenül, hol van Kádár János?
Nem tudta…
életem gyerekként megkapott, ölembe hullott ajándékai közé számítom. Õ volt az elsõ felnõtt, akirõl megtudtam: egy napon születtünk, október 30-án. Igaz, õ 23 évvel elõbb, mint én (az 1912-es évjáratból való volt), de négy éves koromtól, 1939-tõl haláláig, 1988-ig mindig következetes kitartással gratulált: felnõtt koromban is nagyon kellett igyekeznem, hogy megelõzzem.
lett életemben az “örök szociáldemokrata”. Fõként önmagának nem engedte elfelejteni, hogy honnan indult, s ezt akkor is újra meg újra emlegette vezetõ politikusként, amikor ez nem volt divat. Igaz, 1939-ben kezdte a szocdemséget - 18 éves korában -, s ezért már akkor sem számított vastapsra. 1944-ben meg, párttársai kérésére - mert a fantáziájára nem panaszkodhatott soha -, egy kórházban, ahol katona volt, hónapokig a feleségeként szerepeltetett egy illegalitásba szorult zsidó nõt, akinek valódi võlegényét német Wehrmacht katonaként, s az asszony öccseként vonultatta fel ugyanott. Máig nem vagyok benne biztos, hogy tudnak-e errõl Jeruzsálemben az ilyen ügyekben illetékesek? 
(1924 -2017 ) volt az a magyar politikus, aki úgy jutott el a politikusi rangok legfelsőbb fokára, hogy – nem volt politikus. Nem először írok róla, s ha lehet, nem is utoljára.
- 1928. október 30-i “Skorpió“ - a legderûsebb magyar külpolitikusként költözött már be egyszerre a mennyei szerkesztõségbe és diplomáciába. A Népszavánál kezdte 1950-ben, és mindenütt újságíróskodott, ahol éppen érdekesen és nem csak komolyan, komolykodva lehetett írni arról, ami a világban történt. Pálfy József utódaként lett fõszerkesztõje 1990-ben az 1963-ban alapított, sajtólegendává lett Magyarország címû hetilapnak, aztán mégis pályát változtatott. Végül teljesült, amit nem remélt, a diplomácia: milánói fõkonzulként, majd az Olasz Kereskedelmi Kamara magyarországi sajtófõnökeként zárta az életútját.
Ma már hitelesen tudjuk: azt az elnököt, aki meg akarta újítani az Egyesült Államokat, s egyben békésebbé tenni a világot. Nem titkolta: a szovjet-amerikai kubai rakétaválság (1962. október 14-28.) rádöbbentette, hogy a világ atomkatasztrófába zuhanhat. Ennek volt egyenes következménye, hogy 1963. augusztus 5-én a Szovjetunió, az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia képviselői Moszkvában aláírták az első nemzetközi atomcsend egyezményt (Nuclear Test Ban Treaty), amely megtiltotta az atombomba kísérleteket a légkörben, a világűrben és a víz alatt. Ugyanakkor létrehozták a Kreml és a Fehér Ház közötti állandó közvetlen kapcsolatot biztosító „forró drótot”, hogy megakadályozzák egy nukleáris konfliktus véletlenszerű kitörését.
De nem tettem! Ezért is vallom be most, hogy magamra is érvényesnek tekintem a felelősséget a szomorú igazság miatt: mindmáig egyike azoknak, akit soha sem tiszteltünk eléggé.
Kulcsár István, a Magyar Rádió állandó moszkvai krónikása (azt hiszem, az ő nevét is még mindig többen ismerik, mint nem Magyarországon) ébresztgetett a saját lakása kanapéján.
egy aprócska kutya. Ahogyan illik, napok alatt szeretetre késztette a család apraját, nagyját. Amikor éppen nem alszik örökmozgó, kávé-fehér keverék a színe, olyan a fajtája, hogy soha sem lesz belőle óriás.
Bichon havanese, Havanese, Bichon Havanais, Havana Silk Dog. Tehát kubai eredetű. S éppen, mert latin-amerikai az eredete – a hivatalos iratokon szereplő néven, Domoszlói Vadász Szimba mellett – hamisítatlan kubai nevet keresett számára a gazdanép. De: nehogy már kölyökebként politikai konfliktusokba keveredjen, a Fidel nem kívánatosnak mondatott, hát lett belőle – mindnyájunk Pablo-ja. Feleségem személyes felfedezéseként pedig egyben a Nobel-díjas chilei költő, Pablo Neruda névrokona, akinek - Somlyó György fordításában – „Szonáta néhány fenyővel” címmel verse is született a tengert szerető kutyáról:
illően az előkelő Royal nevet viselte. A kertben lakott, hivatalos rangja szerint a házat őrizte Zuglóban, abban az időben, amikor 
hirtelen halálát követően - a maga módján akkor többé-kevésbé baloldalinak számító Független Kisgazdapárt elnöke lett. Ebben a minőségében vendégeskedett többször is nálunk, újságíró édesapámnál, s ebből támadt az a váratlan baj, hogy a derék politikus „beleszerelmesedett” a kutyámba, ami meglepően lángoló viszonzásra talált az ebnél. De az igazi meglepetést az okozta, hogy amikor Eckhardt - mint aki akkor már közismerten az angolszász irányzatot támogatta a németekkel szemben, - 1940-ben (5 éves sem voltam), elhagyta Magyarországot. A még semleges Amerikába távozott, Horthy és 
fekete spániel volt, Tutyi névre hallgatott - és mindössze nem egészen két évig. 1944-45-ben kitanulta, hogyan viselkedjék bombázáskor, Budapest ostroma alatt kilövéskor és belövéskor, sőt akkor is, amikor németek katonák a szemben lévő házból egy álló éjszakán át lőtték a házunkban a szovjeteket (és a pincében minket). A békét azonban „elhibázta”. Korgó gyomorral megismerkedett egy hentessel az Amerikai út elején, túl a Thököly úton lévő síneken, s oda járt naponta oda-vissza enni. Csak éppen azt nem tudta, hogyan kellett volna körülnézni, amikor visszatértek a fegyvermentes idők. Az első napon elütötte az újra közlekedő villamos...
, amikor a 80-as évek közepén a Ceausescu sújtotta Székelyföldön jártunk. 
Csiang Csing-et.
a felfordulások fő áldozatai közé tartozott, de végül mindent és mindenkit túlélt, s az ország legbefolyásosabb vezetőjeként ő vetett véget a zűrzavarnak, s hozta rendbe, amennyire tudta Kínát, majd indította el azon az úton, amelyen ma immár vitathatatlan világhatalomként jár.
Kim Ir Szen unokájának országa az, amelyik nem is titkoltan rakétákkal, hidrogénbombákkal, a világ negyedik legnagyobb hadseregével fenyeget, és azt üzeni Phenjanból nyilván nem csak a megnevezett címzettnek, hogy „képes hamuvá változtatni a Japán-szigeteket”. Ritka helyzet teremtődött: az ENSZ Biztonsági Tanácsa Kína, Oroszország és az USA együttes szavazataival hozott határozatokkal reméli elkerülni a felelőtlen pusztítást. Kína pedig eközben úton van, hogy gazdaságilag, politikailag, katonailag egyaránt megelőzze az Egyesült Államokat is. Más szavakkal, így hirdeti és gyakorolja is, a 21. század óriás ázsiai sárkányként tör a világelsőségre – ahogyan valamikor Amerika tette. Reménykedjünk, hogy - jó sárkányként. Hiszen a kínai mitológiában a sárkányok ősidők óta általában jók, a béke, a jólét és a virágzás szimbólumai….
társaságában - kiejtették a Politikai Bizottságból, amelynek 1956-tól tagja volt. A díszdoktorságot tehát - ha igaz, Aczél György kezdeményezte - talán egyfajta fájdalomtapasznak szánták...
