Losonczi Pál (1919-2005) volt a szocialista korszak egyetlen vezető politikusa, aki tőlem, a „politikai Nemecsek” újságírótól bocsánatot kért, amikor úgy gondolta, hogy személyes bajt okozhatott nekem.

1967-tól kerek húsz éven át töltötte be az államfői posztot az Elnöki Tanács elnökeként, - a baj pedig 1972-ben esett meg. Most sem tudom, puszta figyelmetlenségből történt-e (ami abból is adódhatott, hogy állandó -  nem csak általam nagyra becsült - állandó beszédírója, Kaposi Kis István szabadságra ment), vagy valóságos politikai harc valódi tétjeként…

De tény, ami tény, - ez a harc itt és akkor létezett!

Nem akárkik túlzottan „parasztpártinak” tartották és ezért belső vihart kavartak Losonczi augusztus 20-i ünnepi beszéde miatt, bár ez a nap hagyományosan a kenyér ünnepe is volt, azon túl, hogy az alkotmánynak és mellesleg az államalapító István királynak is tisztelgett. Azok nyitottak rá tüzet (mindenekelőtt a sokáig a párt második embereként emlegetett Biszku Béla), akik egyre hevesebben támadták egészében az 1968-ban bevezetett gazdasági reformokat, később pedig éppen ezért buktak ki a legfőbb irányító posztokról, s kerültek be „munkásellenzék” címszó alatt az MSZMP történetébe.

Úgy alakult, hogy a beszéd megírását - a megszokottól eltérő helyzet miatt, de főként a bevett gyakorlattól eltérően - a Losonczi Pálhoz hasonlóan történetesen a szintén baranyai dr. Csendes Lajos, a KB Agit. Prop. osztályának sajtóügyekben illetékes helyettese vezetője kérte tőlem. Talán ugyancsak szegről-végről „baranyaiságom” miatt esett rám a választása: akkor ismerkedtünk meg, amikor újságíró szakos egyetemistaként Pécsett, a Dunántúli Napló szerkesztőségében gyakornokoskodtam. Itt-ott javított valamit azon, amit megfogalmaztam, majd átküldte az akkor párközpontként szolgáló Fehér Házból az Országházba az elnöknek, aki el is mondta azt, hibátlanul. 

 De, mint utóbb kiderült, éppen ebből lett a haddelhadd.  Akiknek nem tetszett a szöveg, azt kifogásolták, hogy miért nem olvastatta el előbb a beszédet egy KB-titkárral, például Óvári Miklóssal? Csendes szegény azzal védekezett, hogy ilyen szabály csak PB-tagok nyilvánosságnak szánt szövegeire vonatkozott, Losonczi pedig „csupán” KB-tag (tény, csak később lett a legfelsőbb pártvezetés tagja).  Akkor is hibázott - vágtak vissza -, az államelnök mégis csak államelnök...

            Csendes Lajos így gyorsan beosztást váltott: az Agit. Prop. osztályról áthelyezték a kulturális osztályra, ugyanilyen rangban, de a sajtónál „szélmentesebb” helyre. Igaz, hivatalosan átszervezés címén, de mindenki tudta, hogy a barcsi Losonczi Pál beszéde miatt, a szabadabb szelleműnek ismert, és - micsoda véletlen -  ugyancsak baranyai kötődésű - Aczél György KB-titkári felügyelete alá. Íme egy, a „kádári kompromisszumok” végtelen sorából.

            A Politikai Bizottságnak a beszéddel is foglalkozó ülését követő napon Losonczi felhívott telefonon. Azonnal az ő hangját hallottam a vonalban, nem tudom, a titkársága megkerülésével hívott-e? Köszönt, bemutatkozott, de enélkül is megismertem. Minden kertelés nélkül a lényegre tért.

            - Elnézését kérem, de nem tudtam, hogy bajt okozok. Amit elmondtam a beszédben, azt úgy is gondoltam. És az igazat mondtam akkor, amikor rám támadtak a tv-beszéd miatt: a pártközpontból kaptam az elmondott szöveget.  Még egyszer: nagyon sajnálom, ha magát is megrugdossák miattam.

            Engem nem rugdostak, legalábbis nem vettem észre. Ha a belpolitikai vizes pohárban támadt orkánnak voltak is rám nézve bármilyen, számomra ismeretlen következményei -  mai „bölcsességem” azt súgja, persze akár lehettek is olyanok, amilyeneket nem vettem észre -, azt nem kötötték az orromra. Losonczi pedig végső soron győztesként került ki az incidensből; ennek legfőbb jeleként - éppen paraszt volta miatt - 1975-ben bekerült a Politikai Bizottságba.

            Ismerve az akkori körülményeket,és az ő előéletét, - nem igen mondhatták, hogy méltatlanul.  

A fiatal Losonci Pál 1945-ben, a földosztáskor földhöz jutott, így saját földjén gazdálkodott. Közben mezőgazdasági technikumot végzett agrárszakemberré lett. De, ami mindennél fontosabb: a zsigereiben hordozta a paraszti tudományt és vele született az emberi tisztesség, amit a politika sem tudott benne az elkerülhetetlennél jobban megrontani.
A rendszerváltozást követően egy ideig ugyan gyakran emlegetették a „vörös bárók” között, de gyorsan kikopott a káromoltak sorából. Mert nehéz volt megkérdőjelezni, hogy Barcson 1948-ban párját ritkítóan sikeres tsz-t alapított és irányított több, mint egy évtizeden át.  Ezért lett földművelési miniszter, aki ezen a poszton immár országos hatáskörrel gyakorolta az őseitől begyűjtött és szorgosan gyarapított mezőgazdálkodási tudást.
Államfőként pedig tekintélyt parancsoló módon képviselte az országot itthon épp úgy, mint császárok, elnökök és pártfőtitkárok körében külföldön. „Dózsa György unokája, minden magyarok királya”, - így emlegette az utca Pesten és vidéken egyaránt, s ebben nem feltétlenül a gúny volt túlsúlyban.

  (Kuriózum: perúi bélyeg Losonczi 1976 évi hivatalos látogatása alkalmából)

          Példásan fegyelmezett volt. Akár igaz is lehetett a széles körben elterjedt legenda egyik hivatalos afrikai körútjának szudáni állomásáról. Ha megesett, ha nem, a történet hitelesen jellemezte a személyiségét. Losonczi Pált a kartumi repülőtéren díszszázad és zenekar fogadta, ő lelépdelt a betonra, s máris megszólalt a „himnusz”. Pontosabban az, amit az ottaniak a magyar himnusznak gondoltak: „Ádám hol vagy, Ádám hol vagy, merre csavarogsz” - játszotta a katonai rezesbanda, Losonczi Pál pedig rezzenéstelen arccal, vigyázz állásban, hibátlan méltósággal fogadta a hazai slágert...

Mást kellett volna tennie? Aligha hinném –, és nem vagyok biztos, hogy mindenki képes lett volna, lenne ma hasonló államférfiúi teljesítményre.

            1987-ben lényegében azért távozott az elnöki székből, amiért 1967-ben az elődje, Dobi István: ő is azon vitázott össze - nem először - Kádár Jánossal és másokkal, milyen a magyar parasztság természete, s mennyire és miért más a gondolkodása, mint a munkásoké?! Dobit felállították, Losonczi maga állt fel, amikor úgy érezte, nem vállalhatja tovább.

            1990-ben 182 különböző olyan ajándéktárgyat, amelyeket hivatalos elnöki útjai során kapott, a kaposvári Somogy múzeumnak ajándékozot. Könyveit egy barcsi iskola könyvtára részére ajánlotta fel. Nyugdíjba vonulását követően, a közélettől visszavonultan, Barcson élt.  Kijelentette, hogy soha, senkinek nem kíván nyilatkozni a jövőben. Ígéretét mindhalálig megtartotta.  

Barcs díszpolgárjaként temették el - 15 évvel a rendszerváltozás után...