Több, mint hat évtized újságírói emlékei gyűltek össze „Sub rosa – avagy megíratlan megírandók” című kézirat archívumomban. Ebből született - az ünnep alkalmából – ez a húsvéti jeruzsálemi jegyzet.
A keresztre feszített Jézus Krisztushoz a 18-as busz jár Jeruzsálemben.
Az újváros északnyugati részéről, a történetesen budapesti születésű Herzl Tivadar emlékét őrző Herzl Boulvard felől a Jaffa Streeten (pesti hasonlattal: a helyi Rákóczi úton) jut el az ember az Óvároshoz, aminek több, mint három évezredes története drámák végtelen sorozata – mind a mai napig. Ezekben a világ kevés városa vetekedhet Jeruzsálemmel.
A legutóbbi évtizedek történeteinek egy része pedig éppen a 18-as buszhoz kötődik. Így az is, amikor éppen ott jártamkor egy fanatikus merénylő reggel 6-kor erre a járatra szállt fel az új városházánál, s felrobbantotta a buszt, önmagát az utasokkal együtt. Egy héttel később ugyanitt, ugyanígy megismétlődött a szörnyűség. A két alkalommal összesen 42-en haltak meg: s ahogyan ez itt szinte kivétel nélkül mindig így történik, az áldozatok vegyesen zsidók, muzulmánok és keresztények, helyiek és külföldiek voltak.
Mert Jeruzsálemet együtt lakják elsősorban, de korántsem csak zsidók és palesztinok, s nincs olyan napja az évnek, amikor elsősorban az Óvárosban ne tipornák egymás sarkát a külföldiek, turisták, akik jó része hívő zarándoknak is vallja magát. Nincs rá statisztika, mennyien járnak itt közülük a zsidók világot teremtő Istenének, mennyien a mohamedánok Allahjának, s mennyien a keresztények Jézus Krisztusának nyomdokaiban. S hány országból hányan – köztük Magyarországról – jöttek, jönnek az örök közöset keresve a Földnek ezen az egyedülállóan különleges pontján: eredetét tekintve három, elválaszthatatlan világvallás közös metropolisában.
A buszt fegyveres őrök kísérik, s Avi Peretz, a sofőr bevallja, amikor rákérdezek: ennek ellenére sem szívesen vállalta a szolgálatot ezen a mindig vegyes nemzetiségű, vallású utasokat szállító vonalon. Mert a helyzet még a látszatnál is bonyolultabb: amikor a fel-, leszállókat nézi, egyetlen pillanatra sem feledkezik el arról, hogy az arab utasok között is sok a zsidó és keresztény. De neki mégis csak élni, pontosan megélni kell, nem mondhatott hát nemet a beosztásra. Ahogyan a biztonságiak sem.
A húsvét mindannyiuké. A zsidók a pészahot, az egyiptomi szolgaságból való szabadulást ünneplik, a keresztények a Megváltónak örvendenek, a mohamedánok pedig hitük Mohamed előtti utolsó prófétáját tisztelik Jézusban, aki nagypénteken kereszten lelte a halálát.
Itt mindenki tudja, hogy a Szent Sír bazilikának – ahol Krisztus megkínoztatásának 14 stációjából öt található – arab neve is van, magyarra fordítva „A feltámadás temploma”. A többi kilenc pedig a Via Dolorosán (Fájdalmak útja) található, az Antónia-erődtől a bazilikáig, s ez éppen az óváros mai, zömmel mohamedánok által benépesült negyede.
S egyben Jeruzsálem bazárja, ahol péntekenként Allah, szombaton Jahve hívei, vasárnapokon pedig a keresztények tartják zárva a boltjaikat. Kivéve újabban a vegyes tulajdonban lévőket: manapság ugyanis divat a zsidó–muzulmán, keresztény–muzulmán vagy zsidó–keresztény közös tulajdonban lévő üzlet, amely így a hét minden napján nyitva tarthat. Ily módon megadatik Istennek, ami az övé, és a turistáknak, zarándokoknak is az, amiért jól fizetnek. Mert a vallási élet itt hagyományosan kiegyezik a mindennapok életével, ha nem akadályozzák éppen fanatikusok. Húsvétkor meg különösen fontos az ésszerű kompromisszum, amikor valóban mozdulni is alig lehet az Óvárosban.
Csak ilyenkor éppen több az izraeli rendőr és a felfegyverzett katona Jeruzsálem minden részében. A Via Dolorosa mohamedán szakaszán pedig – ha hivatalosan nem is – palesztinok biztonsági emberei is őrzik a krisztusi stációk békéjét. Mert ez közös érdek.
Hisz például az I. állomás egyértelműen iszlám hely is: ahol Pilátus halára ítélte Jézust, ott létesült később az El-Omarije iskola. A II. stáció viszont katolikus sziget a mohamedán tengerben: az Isten fia az Ítélkezés kápolna bejáratánál vette vállára a keresztet. A III. stáció a zsidó Salamon királyról elnevezett út torkolata: itt esett el Krisztus először a kereszt súlya alatt. Egy fordulóval odébb, a IV. stációnál találkozott Jézus az anyjával, Máriával, s közvetlenül mellette, az V. stációnál segítette Cirénei Simon Krisztusnak cipelni a keresztet. A következő kereszteződésnél, a VI. stációnál nyújtotta Veronika Jézusnak a kendőjét, a VII. állomásnál pedig, közeledve a Golgotához, Jézus Krisztus másodszor is elesett. Néhány méterrel odébb, a VIII. stációnál az ő sorsán kesergő jeruzsálemi lányokat vigasztalta a halálraítélt. A IX. stáció az utolsó, amelyik kívül esik a bazilikán: itt harmadszor esett el a kereszt súlya alatt Jézus.
A bazilika rendje bonyolult: a templomon – amit Konstantin római császár keresztény anyja, a későbbi Szent Ilona építtetett fel 326–335-ben, azóta többször elpusztult, s folyamatosan restaurálják – ma hat vallási közösség osztozik: görög ortodoxok, katolikusok, örmény keresztények, szírek, koptok és a abesszinok. Meg is látszik rajta a sok gazda. Több mint fél évszázada, 1958 óta nem tudnak megegyezni, hogyan tüntessék el végre az 1927-i földrengés rombolásait.
A Golgota X–XIII. stációját – a szent helyeket, ahol Jézust megfosztották a ruháitól, keresztre feszítették, meghalt és a Megváltó testét levették a keresztről – különböző vallások papjai gondozzák. A XIV. stációnak számító Szent Sír azonban közös: mai formáját az 1808-i tűzvész után Kalfa Komneosz szmirnai művész alakította ki cifra görög ízléssel. A fölötte lévő rotunda motívumairól viszont évek óta vitáznak. A sziklát pedig, ahol a legenda szerint Jézus keresztje állt, immár hosszú évek óta a modern világ nélkülözhetetlen kelléke, golyóálló üveg védi a merénylők ellen.
Az idén a terrorizmus megszűnéséért könyörögnek mindenütt Jeruzsálemben: keresztény hívők, zsidók és muzulmánok egyaránt.
